Back to Languages

    Hungarian - Chapter 4

    Translation by Dr. Ahmed Abdel Rahman Okfat Tashaab

    Verse 1

    Ó ti emberek! Féljétek Uratokat! Aki egyetlen személyből (Ádám) teremtett meg benneteket és abból megteremtette a feleségét és kettejükből sok férfit és nőt sokasított, És féljétek Allah-ot, Akire hivatkozva szoktátok egymást kérdezgetni! És (óvakodjatok attól, hogy) a rokonságot (megszakítsátok)! Bizony Allah őrzőként" áll felettetek

    Verse 2

    Adjátok meg az árváknak az ő javaikat! És a rosszat (ami nálatok van) ne cseréljétek fel (azzal a) jóval (ami náluk van)! Ne habzsoljátok az ő javaikat a magatokéhoz (téve azt)! Bizony nagy bűn ez

    Verse 3

    Ha attól féltek, hogy nem tudtok igazságosan bánni az árvákkal, úgy vegyétek feleségül azokat- az asszonyok közül- akik tetszenek nektek, kettesével, hármasával, négyesével! Ám ha attól féltek, hogy nem tudtok igazságosak lenni, akkor csak egyet, vagy azt (a szolgálót), akit a jobbotok birtokol. Ez közelebb van ahhoz, hogy a bűnt elkerülhessétek

    Verse 4

    Adjátok oda az asszonyoknak a hozományukat? ajándékként (jó szívvel)! És ha ők úgy találják jónak, hogy átengednek nektek abból egy részt (abban az esetben). használjátok azt haszonnal, egészséggel

    Verse 5

    A gyengeelméjűeknek ne adjátok oda a javaitokat, amelyeket Allah nektek adott megélhetésül. Abból tápláljátok őket és ruházzátok is! illendő szavakat mondjatok nekik

    Verse 6

    Vessétek próbának alá az árvákat (értelmüket vizsgálva), míg el nem érik a házassági kort. Ha az érettséget tapasztaljátok a részükről, akkor adjátok át nekik a javaikat! És ne pocsékoljátok el azt túlzó és sietős módon (attól félve), hogy nagykorúak lesznek. Aki gazdag az legyen önmegtartóztató! Aki pedig szegény az illendő módon nyúljon hozzá! Miután átadtátok nekik a javaikat, állítsatok tanúkat hozzájuk! Allah elégséges számon Kérő

    Verse 7

    A férfiaknak jár egy rész abból, amit a szülők és a (közeli) rokonok hagynak hátra. És a nőknek is egy rész jár abból, amit a szülök és a (közeli) rokonok hagynak hátra! Legyen az kevés avagy sok, törvényileg elrendelt részként

    Verse 8

    Ha a (hagyaték) felosztásánál rokonok, árvák és szegények Vannak jelen, gondoskodjatok róluk belőle! És illendő szavakat mondjatok nekik

    Verse 9

    Féljenek azok, akik ha hátrahagynának gyenge utódokat, akiket félteniük kellene, Féljék hát Allah-ot! És helyénvaló beszédet mondjanak

    Verse 10

    Bizony azok, akik bűnös módon pazarolják el az árvák javait, ők tüzet fognak enni a gyomrukban. És a Safr (lángoló tüzén)" fognak égni

    Verse 11

    Allah meghagyja! nektek a gyermekeitekkel kapcsolatban (az öröklést illetően): A fiúgyermeket annyi illeti meg mint, amennyi két leány része". Ha nők vannak és többen, mint kettő, akkor őket a hagyaték két harmada illeti meg. Ha egyedül van (nő) akkor a fele jár neki. A szülők mindegyikének pedig egy hatod jár abból, amit hátrahagyott, ha az örökhagyónak gyermeke van. Ha nincs gyermeke és a szülei örökölnek utána, akkor az anyjának egyharmad jár. Ha fiú testvérei vannak, akkor az anyjának egy hatod jár. Az örökhagyás, vagy az adósság (rendezése) után. Apáitok és gyermekeitek közül ti nem tudhatjátok melyikük áll közelebb hozzátok hasznosság tekintetében. Allah által elrendelt dolog ez! Allah a Tudó és a Bölcs

    Verse 12

    Nektek (férfiaknak) jár annak a fele, amit a feleségeitek örökül hagytak, ha nem volt nekik gyermekük. Ha volt gyermekük, akkor nektek a negyede jár annak, amit ők örökül hagytak (az örökhagyás és az adósság teljesítése után)". Ez az általuk megtett hagyatkozás és adósság (rendezése) után. És nekik (a feleségeknek) is a negyede jár annak, amit ti örökül hagytok, ha nincs gyermeketek. Ha van gyermeketek, akkor nekik a nyolcada jár annak, amit ti örökül hagytatok, az általatok megtett örökhagyás, vagy adósság (rendezése) után. Ha egy férfi, vagy egy nő a kalála-nak" hagy örökül, és neki fivére, vagy nővére van, akkor mindegyikőjüknek a hatoda jár. Ha ennél többen vannak akkor a harmadban egyenlő társként részesedjenek, a megtett örökhagyás, vagy adósság (rendezése) után. Nem ártva Senkinek, Allah által elrendelt dolog ez". Allah a Tudó és a Kegyes

    Verse 13

    Ezek Allah (vallási) határai (törvényei). Aki Allah-nak és az Ő Küldöttének ( Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) engedelmeskedik, azt olyan Kertekbe lépteti be, amelyek alatt folyók folynak. Örökkön ott tartózkodnak majdan. Ez a hatalmas győzelem

    Verse 14

    Aki pedig engedetlenül szembefordul Allah-hal és az Ő Küldöttével ( Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) és áthágja az Ő vallási határait (törvényeit), azt a Tűzbe lépteti be. Örökkön abban fog időzni. Megalázó büntetés jár majdan neki

    Verse 15

    Azokkal szemben, akik az asszonyaitok" közül paráznaságot? követnek el, hívjatok ellenük négy tanút magatok közül! És ha tanúságot tettek tartsátok (az asszonyokat) a házakban, amíg a halál el nem ragadja őket. Vagy amíg Allah más utat nem ad nekik

    Verse 16

    Vagy ha közületek ketten (egy férfi és egy nő) követik el ugyanazt, úgy büntessétek meg őket. Ám ha megbánást mutatnak És jó útra térnek, hagyjátok öket!" Bizony Allah a Kiengesztelődő, Könyörületes

    Verse 17

    Az Allah-tól való kiengesztelődés csupán azokat illeti meg, akik a rosszat tudatlanságból fakadóan követik el, ám röviddel azután megbánást mutatnak. Velük szemben Allah kiengesztelődik" Allah Tudó és Bölcs

    Verse 18

    Azoknak nem jár a kiengesztelődés, akik folyamatosan rossz tetteket hajtanak végre, mindaddig míg nem eljő valamelyikükhöz a halál. És akkor mondja: , Én most megbánást "mutatok." És azoknak sem jár, akik. hitetlenként halnak meg. Nekik fájdalmas büntetést készítettünk elő

    Verse 19

    Ó, ti, akik hisztek! Nem megengedett a számotokra, hogy örököljétek a feleségeket, az akaratuk ellenére. És az sem, hogy akadályozzátok őket az újabb házasságban, csak azért, hogy elvehessetek valamit abból, amit korábban adtatok nekik. Kivéve, ha nyilvánvaló bűnös dolgot követtek el. Illendő módon bánjatok velük! Ha viszolyogtok tőlük, talán olyan valamitől viszolyogtok, amibe Allah sok jót tett

    Verse 20

    Ha egy asszony helyére új asszonyt akartok venni és az egyiküknek már adtatok egy gintar-t (nagy mennyiségű arany jegyajándékot), ne vegyetek abból vissza semmit! Vajon Visszavennétek-e szégyenszemre és nyilvánvaló bűnként

    Verse 21

    Hogyan vehetnétek azt vissza, hiszen egyikőtök a másikkal huzamosabb időt töltött és ők szilárd egyezséget vettek tőletek

    Verse 22

    Ne vegyetek feleségül olyan asszonyokat, akiket apáitok vettek el, csak ha az a régi időkben történt. Fertelmes és bűnös dolog ez! És milyen rossz út

    Verse 23

    Tilalmas a számotokra (a házasság kötés a következőkkel): az anyáitok, a lányaitok, a növéreitek, apai nagynénjeitek, anyai nagynénjeitek, fivéreitek lányai és nővéreitek lányai és azon anyáitok, akik szoptattak titeket. Továbbá tejtestvéreitek, feleségeitek anyjai és a fogadott lányaitok, akik a ti gondnokságotok alatt vannak az asszonyaitoktól, akikkel már együtt éltetek. És ha még nem éltetek. volna együtt velük, akkor ez nem róható fel bűnötökül. (Tilalmas továbbá) (a ti ágyékotokból lett) fiaitok feleségei és az is, hogy két leánytestvért együtt vegyetek feleségül, kivéve ha az már a régi időkben megtörtént. Allah bizony Megbocsátó és Irgalmas. Guz" 5. Hizb

    Verse 24

    És (tilalmasak) a tisztességes férjes asszonyok, kivéve azokat, (szolgálókat) akiket a jobbotok birtokol. Ez Allah előírása a számotokra. Mindaz, ami ezen kívül van az megengedett a számotokra, hogy tisztes- nem paráználkodó- házasemberekként keressetek (feleséget) a vagyonotokkal. És ha egyesekben örömötöket leltétek, úgy nekik adjátok át a megszabott jegyajándékot. És nem róható fel Vétketekül az, amiben kölcsönösen megállapodtatok a megszabott jegyajándék átadása után. Allah bizony Tudó és Bölcs

    Verse 25

    Aki nem képes közületek arra, hogy erényes hívő asszonyokkal kössön házasságot, az (vegyen el) azon hívő szolgálólányokból, akiket a jobbja birtokol. Allah jobban ismeri a ti hiteteket. Egyikötök a másiktól van. Kössetek hát házasságot velük a családjuk engedélyével! Adjátok meg nekik a fizetségüket illendő módon, amint az erényes, nem Paráználkodó, asszonyoknak (jár). Sem pedig olyanoknak, akik szeretőket tartanak. És ha (a házasság révén) erényes asszonyok lettek és azután követnek el paráznaságot, úgy a büntetés a számukra annak a fele, mint az erényes (szabad) asszonyoké! , Ez azoknak jár (az ilyen házasság), akik félnek a bűn elkövetésétől közületek. Ám ha kitartóan állhatatosak vagytok az jobb nektek. Allah Megbocsátó és Irgalmas

    Verse 26

    Allah meg akarja nektek magyarázni (mi a törvényileg engedélyezett és mi a tiltott) és meg akarja mutatni nektek azok szokásos hagyománya alapján, akik előttetek éltek. És kiengesztelődve akar felétek fordulni, És Allah Tudó és Bölcs

    Verse 27

    Allah kiengesztelődve akar felétek fordulni". Ám azok, akik a vágyaikat követik hatalmas elfordulással akarnak letérni

    Verse 28

    Allah könnyíteni akar rajtatok, hiszen az ember gyengének teremtetett

    Verse 29

    Ó, ti, akik hisztek! Ne faljátok fel (pocsékoljátok)" el javaitokat egymás között haszontalanul, kivéve, ha olyan kereskedelemről van szó, amelyről kölcsönösen megállapodtatok. És ne öljétek meg egymást! Allah bizony Irgalmas veletek

    Verse 30

    Aki ellenségeskedésből és bűnös jogtalanságból teszi ezt, azt a Pokol Tüzén fogjuk elégetni. Ez bizony könnyű Allah-nak

    Verse 31

    Ha elkerülitek azon nagy bűnöket, amelyektől eltiltattatok, Mi eltöröljük rólatok a rossz cselekedeteiteket. És kegyes bemenetet biztosítunk nektek (a Paradicsomba)

    Verse 32

    És ne áhítozzátok azt, amivel Allah egyeseket előnyben részesített másokkal szemben! A férfiaknak megvan a részük abból, amit szereztek és az asszonyoknak is a megvan a részük abból, amit szereztek. Kérjétek Allah-ot, (hogy részeltessen benneteket) az Ő túláradó Kegyelméből! Hiszen Allah minden dolognak a Tudója

    Verse 33

    Mindenkinek kijelöltünk mawált- 1/, akik (jogosultak arra, amit) hátrahagynak a szülök, a közeli rokonok, és azok, akikkel esküvel megerősített szálak kötnek össze. Adjátok meg nekik az ő részüket! Allah bizony minden dologra tanú

    Verse 34

    A férfiak irányító támaszai a nöknek, mivel Allah előnyben részesített egyeseket közülük a másikkal szemben. És amiatt is, amit ők a javaikból költenek. A kegyes asszonyok engedelmesek és ügyelnek arra (ami mások számára) rejtett, amivel Allah "vigyáz arra. És akiknek engedetlen természetétől tartotok, azokat intsétek (először) meg, (majd) kerüljétek öket az ágyakban, (végül) verjétek meg! Ha engedelmeskednek nektek, akkor ne keressetek (ellenük más) utat. Allah bizony Magasztos és Nagy

    Verse 35

    Ha attól féltek, hogy kettejük (a férj és a feleség) között szakadás jöhet létre, akkor küldjetek egy döntőbírót a férfi családjából és egy döntőbírót a nő családjából. Ha ök ketten a békülést akarják, úgy Allah is ehhez fog erőt adni közöttük. Allah bizony a Tudó és a mindenről tudással Bíró

    Verse 36

    És szolgáljátok Allah-ot, és ne kövessetek el semmilyen társítást Vele szemben! A szülőkkel a helyes módon járjatok el és a rokonokkal, az árvákkal és a szegényekkel, a rokon- szomszédsággal és az idegen szomszédsággal, a meghitt társsal, az úton lévővel és azokkal, akiket a jobbotok birtokol, Allah nem szereti a gőgös, büszkélkedőt

    Verse 37

    (Sem) azokat, akik fösvénykednek és azt parancsolják az embereknek, hogy ők is legyenek fösvények. És eltitkolják azt, amit Allah adott nekik az Ő túláradó kegyelméből. A hitetleneknek megalázó büntetést készítettünk elő

    Verse 38

    (Sem) azokat, akik azért költik a javaikat, hogy az emberek őket nézzék, holott ők nem hisznek Allah-ban, sem pedig az Utolsó Napban. És akinek a sátán a barátja, milyen rossz barátra tett az szert

    Verse 39

    Mi baj származna abból, ha hinnének Allah-ban s az Utolsó "Napban és adakoznának abból, amivel Allah látta el öket? Allah tudomással bír róluk

    Verse 40

    Allah egy porszemnyi jogtalanságot sem fog elkövetni. És ha az valami jótett volt, megduplázza azt és a Tőle származó hatalmas jutalmat adja

    Verse 41

    És hogyan is lesz, midőn minden egyes közösségből előhozunk egy tanút. És előhozunk Téged (Muhammad - Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) tanúul ezek ellen

    Verse 42

    Azon a napon, akik hitetlenek voltak és engedetlenkedtek a Küldöttel szemben (azt kívánják) bárcsak elnyelné őket a föld. De nem rejthetnek el Allah előtt semmi elmondanivalót

    Verse 43

    Ó, ti, akik hisztek! Ne közeledjetek az imához ittasan", csak akkor, ha már tudjátok mit mondotok! És tisztátalanul se, kivéve, ha úton járók vagytok! - míg meg nem mosakodtok. És ha betegek vagytok", vagy úton vagytok, avagy valaki közületek az illemhelyről jön, vagy nőt érintettetek s nem találtatok vizet akkor tiszta homokot használjatok! Simítsátok végig az arcaitokat és a kezeiteket. Bizony Allah Elnéző és Megbocsátó

    Verse 44

    Vajon nem látod azokat, akik kaptak az Írásból (a zsidók és a keresztények) egy részt. A tévelygést vásárolják meg. És ök. azt akarják, hogy ti eltévelyedjetek az Útról

    Verse 45

    Allah ismeri a legjobban az ellenségeiteket. Allah elégséges támogató! Allah elégséges segítő

    Verse 46

    Azok közül, akik a zsidó vallást követik (többen) kiforgatják a szavakat a helyeikről. És azt mondják: , Halljuk és nem engedelmeskedünk!" Vagy: , Halljad hallhatás nélkül!" És: Figyelj ránk (rafi-na)"". Így csavarják ki a nyelvükkel, a vallás ellen intézve a támadást. Ha azt mondták volna: . Halljuk és engedelmeskedünk", vagy a halljad" és nézz ránk" az bizony jobb lenne nekik és ildomosabb is. Ám Allah elátkozta őket a hitetlenségük. miatt. Bizony közülük csak kevesen hisznek

    Verse 47

    Ó, ti, akiknek az Írás adatott! Higgyetek abban, amit kinyilatkoztattunk, megerősítve ezzel azt, ami már régóta nálatok van, mielőtt még eltöröljük az arcokat s a hátukra helyeznénk azokat. Vagy mielőtt még megátkoznánk őket, ahogyan megátkoztuk a szombat ellen vétőket. Allah parancsa mindig végrehajtatik

    Verse 48

    Allah nem bocsátja meg, hogy társítást kövessenek el Vele szemben. Ám megbocsátja azt, ami ezen kívül van, annak, akinek akarja. Aki társítást követ el Allah-hal szemben, az bizony hatalmas bűnt eszelt ki

    Verse 49

    Talán nem láttad azokat, akik tisztának nyilvánítják magukat? Ám Allah azt tisztít meg, akit akar. És annyi jogtalanságot sem fognak elszenvedni, mint a datolyamagon lévő hártya

    Verse 50

    Nézd hogyan koholnak Allah ellen hazugságokat! Ez bizony elégséges nyilvánvaló bűnnek

    Verse 51

    Talán nem láttad azokat, akik kaptak egy részt az Írásból. Ők hisznek al-Gibt-ben! és al-Tagüt- ban. És azt mondják azoknak, akik. hitetlenkednek: , Ezek igazabb úton járnak, mint azok, aki hisznek

    Verse 52

    Ők azok, akiket Allah megátkozott. És, akit Allah megátkoz, annak te nem találsz segítőt

    Verse 53

    Vagy részük van a hatalomban? (És ha így lenne is) Akkor sem adnának az embereknek annyit sem, mint a hasíték a datolyamagon

    Verse 54

    Avagy irigykednek az emberekre amiatt, amit Allah adott nekik az Ő túláradó kegyelméből. Bizony Ibráhim (Ábrahám) nemzetségének adtuk a Könyvet és a Bölcsességet és hatalmas uralmat adtunk nekik

    Verse 55

    Van közöttük olyan, aki hitt benne (Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget), ám van közöttük olyan is, aki elfordult töle (Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget). Elégséges a számukra a Pokol lángoló Tüze

    Verse 56

    Bizony azokat, akik hitetlenek a Mi Jeleinkkel szemben, a Tűzben fogjuk elégetni. És mindannyiszor mikor a bőrük cserepesre égett új bőrre cseréljük azokat, hogy újra megízlelhessék a büntetést. Allah bizony Hatalmas és Bölcs

    Verse 57

    Ám azokat, akik hisznek és jótetteket cselekszenek olyan kertekbe léptetjük be, amelyek alatt folyók folynak, örökkön azokban fognak időzni. Ott őket megtisztított" feleségek várják. Egyre növekvő árnyékos árnyékba léptetjük őket be

    Verse 58

    Allah bizony megparancsolja nektek, hogy adjátok vissza a letéteket a tulajdonosaiknak. És ha döntést hoztok az emberek között, akkor igazságosan döntsetek! Milyen csodálatos is az az intés, amiben Allah részeltet benneteket. Bizony Allah Halló és Látó

    Verse 59

    Ó, ti akik hisztek! Engedelmeskedjetek Allah-nak és engedelmeskedjetek a Küldöttnek (Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) és azoknak, akik közületek a dolgok vitelével bízattak meg! Ha vita van közöttetek valamiben azt Allah-hoz és a Küldötthöz vigyétek vissza! Ha hisztek Allah-ban és az Utolsó Napban. Ez jobb és szebb magyarázat

    Verse 60

    Talán nem láttad azokat, akik azt gondolják, hogy hisznek abban, ami lebocsáttatott neked és abban, ami előtted nyilatkoztatott ki. Ám ők a Tágűt-hoz fordulnak döntésért. Holott parancsot kaptak arra, hogy tagadják azt meg. A sátán messze vivő tévelygésbe akarja vinni őket

    Verse 61

    És ha az mondatik nekik: ..Gyertek ahhoz, amit Allah kinyilatkoztatott és a Küldötthöz (Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget)!" Te látod a képmutatókat erős fordulással elfordulni tőled

    Verse 62

    És mi lenne, ha csapás sújtaná őket amiatt, amit a kezeik korábban elkövettek. Majd eljönnének hozzád Allah-ra hivatkozva esküvéseikben: ..Mi csak a jót és a megbékélést akartuk

    Verse 63

    Ők azok, akikről Allah tudja mi van a szívükben. Fordulj el tőlük És intsd őket! És mondj nekik róluk hathatós beszédet

    Verse 64

    És csak úgy küldtünk Küldöttet, hogy engedelmeskedtek neki- Allah engedelmével. És ha ők- jóllehet önmaguk ellen vétkeztek- eljönnének hozzád ( Muhammad - Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) és Allah bocsánatát kérnék és ha a Küldött is bocsánatot kérne a számukra, bizony Allah-ot Kiengesztelődőnek és Irgalmasnak találnák

    Verse 65

    De nem, az Uradra! Addig ök nem hisznek, amíg téged ( Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) nem tesznek meg döntőbíróul, abban, ami közöttük történt. És nem éreznek magukban semmi sértődöttséget amiatt, ahogyan döntöttél és teljes mértékben alá nem vetik magukat

    Verse 66

    Ha előírtuk volna nekik, hogy: Öljétek meg egymást, vagy vonuljatok ki a házaitokból!" akkor azt nem tették volna meg, csak kevesen közülük. Ám ha azt tették volna meg, amire intést kaptak az jobb lett volna nekik és nagyobb megerősítés lett volna

    Verse 67

    És bizony akkor Tőlünk származó hatalmas jutalmat adtunk volna nekik

    Verse 68

    És bizony az Egyenes Úton vezéreltük volna öket

    Verse 69

    És az, aki engedelmeskedik Allah- nak és a Küldöttnek (Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget), azok együtt lesznek azokkal, akiket Allah a kegyelmében részesített a Próféták, az igazak és a mártírok, és a kegyesek közül. Milyen csodálatos társak ök

    Verse 70

    Ez a túláradó kegyelem Allah-tól származik. Allah elégséges Tudója (mindennek)

    Verse 71

    Ó, ti, akik hisztek! Óvakodjatok és vonuljatok ki csoportosan, vagy vonuljatok ki mindannyian

    Verse 72

    Bizony van közöttetek olyan, aki késlekedik. És ha csapás sújt benneteket, azt mondhatja: , Allah kegyelmében részesített, mivel nem voltam ott velük mártírként

    Verse 73

    Ám ha túláradó kegyelem ér el hozzátok Allah-tól bizonnyal azt mondja- mintha közte és köztetek nem lett volna szeretet- .Ó, bárcsak velük lehettem volna és én hatalmas győzelmet arathattam volna

    Verse 74

    Harcoljon Allah Útján az (a hívő), aki a Túlvilágot akarja megvenni az evilági életért! És annak, aki Allah Útján harcol, ölessen akár meg, vagy győzzön, annak Mi hatalmas jutalmat adunk

    Verse 75

    Mivan veletek, hogy nem harcoltok Allah Útján? És azokért az elnyomott gyengékért a férfiak, a nők és a gyermekek közül, akik azt mondják: ..Urunk! Vigyél ki minket ebből a településből, amelynek lakói bűnösök! Adj nekünk Tőled származó támogatót és adj nekünk Töled származó segítőt

    Verse 76

    Azok, akik hisznek Allah Útján harcolnak. És azok, akik hitetlenkednek at-Tágűt útján harcolnak. Harcoljatok a sátán támogatói ellen! Bizony a sátán cselvetése gyenge

    Verse 77

    Talán nem láttad azokat, akiknek az mondatott : , Tartsátok vissza a kezeiteket (a harctól)! Végezzétek el az imát és adjátok meg a szegényadót!" Ám miután megíratott a számukra a harc, íme egy csoport közülük úgy félte az embereket, ahogyan Allah-ot kell félni, vagy még erősebb félelemmel. És mondták: Urunk! Miért írtad elő a számunkra a harcot és miért nem adtál még egy kevés ideig haladékot nekünk?" Mondd: , Az evilági élet javai csekélyek. A Túlvilág jobb annak, aki istenfélő. Ott annyi jogtalanságot sem fognak elszenvedni, mint a datolyamagon lévő hártya

    Verse 78

    Bárhol legyetek is elér benneteket a halál. Még ha magasba nyúló tornyokban vagytok is. És ha valami jó éri öket azt mondják; Ez Allah-tól van!" És ha valami rossz éri őket azt mondják: Ez töled van!" Mondd: Minden Allah-tól van! Mi van ezekkel az emberekkel, hogy alig értik meg ezt a beszédet

    Verse 79

    Ha bármi jó is ér téged az Allah- tól származik. És ha bármi rossz is ér el téged, az tenmagadtól van. Elküldtünk téged ( Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) az emberekhez küldöttként! És Allah elégséges tanú

    Verse 80

    Aki engedelmeskedik a Küldöttnek (Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) az Allah-nak engedelmeskedik. És aki elfordul (az az ő dolga!) Nem őrzőként küldtünk el téged (Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) hozzájuk

    Verse 81

    Azt mondják: Engedelmesség!" Ám ha elmennek tőled (Muhammad - Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget), egy csoport éjnek évadján mást csinál, mint, amit mond. Ám Allah felírja azt, amit éjjel fondorkodnak. Fordulj el tőlük és hagyatkozz Allah-ra! Allah elégséges gyámolító

    Verse 82

    Hát nem gondolkodnak el a Koránon? Ha nem Allah-tól származna, bizony sok ellentmondást találnának benne

    Verse 83

    Ha tudomásukra jut valami ügy a biztonság, vagy a félelem tekintetében, azt elhíresztelik. Ám ha a Küldöttnek, vagy az ügyek intézőinek mondanák el, akkor megtudnák azok, akik képesek jó következtetést levonni közülük. Ha nem lenne Allah túláradó kegyelme és irgalma irántatok, bizony a sátánt követnétek, kevés kivétellel

    Verse 84

    Harcolj (Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) Allah Útján! Csak saját magadért vagy felelős. Buzdítsd a hívőket! Talán Allah elhárítja azok csapását, akik hitetlenkednek. Allah erősebben tud sújtani és erősebb a büntetése

    Verse 85

    Aki valami jó dologért jár közben az részt kap abból. Aki pedig valami rossz dologért jár közben, az ugyanazt kapja abból. Allah minden dolog fölött Őrző

    Verse 86

    Ha köszöntéssel illetnek benneteket akkor még szebb köszöntéssel viszonozzátok azt!" Vagy ugyanúgy köszönjetek! Bizony Allah minden dolog számon Tartója

    Verse 87

    Allah! Nincs más isten csak Ő! Ő fog benneteket a Feltámadás Napjára összegyűjteni. Ehhez kétség nem férhet. Ki lehetne igazabb a beszédben, mint Allah? Hizb

    Verse 88

    Mi van veletek, hogy a képmutatókkal kapcsolatban két csoportot alkottok? Holott Allah korábbi állapotukba taszította öket amiatt, amit megszereztek. Vajon azokat akarjátok az Igaz Útra vezérelni, akiket Allah vitt tévelygésbe? Akit Allah visz tévelygésbe annak számára nem találhatsz utat

    Verse 89

    Azt szeretnék, ha hitetlenekké lennétek, ahogyan ők is hitetlenkednek és hasonlók legyetek hozzájuk. Ne fogadjatok barátotokul senkit közülük, amíg el nem végzik a Hiőra-t" Allah Útján. Ha elfordulnak, ragadjátok meg őket és pusztítsátok el ott ahol rájuk találtok! Ne fogadjatok senkit közülük barátul, sem segítőül

    Verse 90

    Kivéve azokat, akik olyan néphez érkeznek, amellyel nektek Szerződésetek van. Vagy hozzátok Jönnek el, a lelkük megtiltotta azt nekik, hogy ellenetek harcoljanak, vagy népük ellen harcoljanak. Ha Allah akarta volna, akkor hatalmat adott volna nekik felettetek és akkor harcoltak volna ellenetek. Ha most távol tartják magukat tőletek és nem harcolnak veletek és a békét ajánlják fel nektek, úgy Allah nem ad nektek lehetőséget ellenük

    Verse 91

    Találni fogtok másokat, akik biztonságban akarnak lenni tőletek s a népüktől. Ám mindig mikor a kísértésbe esnek vissza, visszataszíttatnak. És nem tartják magukat távol és nem ajánlják fel nektek a békét és nem tartják. kezeiket távol tőletek, akkor ragadjátok meg öket és öljétek meg ott, ahol rájuk találtok. Az ilyenekkel szemben világos hatalmat adtunk nektek

    Verse 92

    Egyik hívő sem ölheti meg a másik hívőt, kivéve, ha az tévedésből történik. Ha valaki tévedésből megöl egy hívőt, (annak) fel kell szabadítania egy hívő szolgát" és "vérdíjat kell a családjának átadnia, kivéve, ha adakozásként elengedik. Ha- veletek szemben- ellenséges népből származik, ám ő hívő, (akkor) egy hívő rab felszabadítása. Ha olyan népből származik, amely veletek szerződéssel rendelkezik akkor a családjának átadott vérdíj (divatun) és egy hívő rab. felszabadítása. Aki erre képtelen (annak) két egymást követő hónap böjtöt (kell végeznie) bűnbánatként- Allah-tól (elrendelt dolog ez!) Allah Tudó és Bölcs

    Verse 93

    Aki szándékosan megöl egy hívőt? annak jutalma a Pokol, örökkön abban fog időzni". Allah haragvása feléje fordul és megátkozza. És Ő hatalmas büntetést készített elő a számára

    Verse 94

    Ó, ti akik hisztek! Ha Allah Útján indultok el harcolni, jól bizonyosodjatok meg (a valós helyzetről) és ne mondjátok annak, aki a békesség szavát mondja nektek: Te nem vagy hívő!" Csupán azért mert az evilági javakat vágyakozzátok. Allah-nál hatalmas zsákmányok vannak. Ehhez hasonlóan voltatok azelőtt, hogy Allah kegyelmében részesített volna benneteket. Jól bizonyosodjatok hát meg! Bizony Allah tudással bír arról, amit tí tesztek

    Verse 95

    Nem egyenlő az (otthon) ülő a muzulmánok közöl- kivéve a testi károsodással bírókat- azokkal, akik Allah Útján harcolnak javaikkal s saját életükkel. Azokat, akik javaikkal és életükkel harcolnak, Allah azok fölé emelte fokokkal, akik otthon ülnek. Ám mindenkinek Allah a legjobbat ígérte meg. Ám Allah a harcolókat hatalmas jutalommal tüntette ki az otthon ülökkel szemben

    Verse 96

    Tőle származó fokokkal, megbocsátással, könyörülettel. Allah Megbocsátó és Irgalmas

    Verse 97

    Bizony azokhoz, akik önmaguk ellen vétkezők voltak, így szólnak az Angyalok midőn elragadják öket: . Miben buzgólkodtatok?" Mondják: , Elnyomott gyengék voltunk a földön." Mondják: Najon nem volt-e Allah földje elég tágas, hogy elvégezhessétek abban a kivonulást?" Ezeknek bizony a Pokol lesz a nyughelyük. Milyen rossz sors ez

    Verse 98

    Kivéve azokat az elnyomott gyengéket a férfiak, a nők és a gyermekek közül, akiknek erre semmi módjuk nem volt és nem vezéreltethetnek az Úton

    Verse 99

    Talán Allah elnéző lesz velük szemben! Allah Elnéző és Megbocsátó

    Verse 100

    Aki elvégzi a kivonulást Allah Útján az a földön sok helyet talál, ahol letelepedhet és számos bőséget is. Aki pedig elhagyja házát kivonulóként Allah-hoz és a Küldöttéhez és eközben eléri a halál, annak jutalma Allah-ra tartozik. Allah Megbocsátó és Irgalmas

    Verse 101

    Ha úton vagytok, nem tekinthető bűnötöknek, ha lerövidítve végzitek el az imát, ha attól féltek, hogy azok, akik. hitetlenkednek rosszat eszeltek ki ellenetek. Bizony a hitetlenek nyilvánvaló ellenségeitek

    Verse 102

    És ha te (Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) közöttük vagy és te vezeted nekik az imát, akkor egy csoport közülük álljon fel veled és ragadják meg fegyvereiket. És ha leborultak! ők legyenek mögöttetek és egy másik csoport jöjjön, amelyik még nem imádkozott veled, Imádkozzanak és figyeljenek s a fegyvereik legyenek velük! Azok, akik hitetlenkednek azt szeretnék, hogy bárcsak figyelmetlenek lennétek a fegyvereitekkel és a javaitokkal szemben és egyszerre rátok ütnének. Ám nem tekinthető hibátoknak- ha esőtől szenvedtek, vagy betegek vagytok- az, hogy leteszitek a fegyvereiteket, De ekkoris figyeljetek! Bizony Allah megalázó büntetést készített elő a hitetleneknek

    Verse 103

    Ha elvégeztétek az imát, emlékezzetek meg Allah-ról állva, ülve és az oldalaítokon! Ha megnyugodtatok (és újra biztonságban vagytok) újra végezzétek el az imát. Bizony az ima a hívők számára időben megszabott előírás

    Verse 104

    És ne fáradjatok a (ellenséges) nép üldözésében! Ha ti szenvedtetek, őkis úgy szenvedtek, mint ti. Ám ti remélhettek Allah-tól olyat, amit ők nem remélhetnek. Allah Tudó és Bölcs

    Verse 105

    Bizony Mi lebocsátottuk neked (Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) a Könyvet az Igazsággal, hogy azzal ítélkezz az emberek között, amit Allah mutatott neked. És ne te légy az, aki szót emel az árulókért

    Verse 106

    Kérd Allah bocsánatát!" Bizony Allah Megbocsátó és Irgalmas

    Verse 107

    És ne vitázz azokért, akik saját magukat árulják el. Bizony Allah nem szereti azt, aki áruló és bűnös

    Verse 108

    Elrejtöznek az emberek elől, ám Allah elől nem rejtőzhetnek el. Ő velük van, midön éjjel olyat fondorkodnak, aminek a hallásával ök nem elégedettek. Allah az Ő tudásával minden dolgot átfog, amit ők tesznek

    Verse 109

    Ezek vagytok ti! Vitáztatok értük az evilági életben, ám ki fog értük vitázni Allah-nál a Feltámadás Napján, vagy ki lesz az ő támogatójuk akkor

    Verse 110

    Aki valami rosszat tesz, vagy maga ellen követ el bűnt, ám utána Allah-hoz fordul bocsánatért, az Allab-ot Megbocsátónak és Irgalmasnak fogja találni

    Verse 111

    Aki pedig bűnt követ el, az önmaga ellen követi azt el. Allah Tudó és Bölcs

    Verse 112

    Aki hibát, vagy bűnt követ el, majd megvádol egy ártatlant, az a nyilvánvaló rágalmazás és bűn terhét vette magára

    Verse 113

    Ha nem lett volna Allah túláradó kegyelme és Irgalma irántad (Muhammad Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget), akkor egy csoport közülük azon igyekezett volna, hogy tévelygésbe vigyen téged. Ám csupán magukat viszik tévelygésbe, semmiben sem lehetnek az ártalmadra. Hiszen Allah kinyilatkoztatta neked a Könyvet és a Bölcsességet. És megtanított téged arra, amit nem tudtál. Allah túláradó kegyelme irántad hatalmas

    Verse 114

    Az ő titkos, meghitt beszélgetéseikben semmi jó nincs! Kivéve azt, aki adakozást parancsol meg, vagy a helyénvalót, vagy a jobbítást az emberek között. Aki ezt teszi, Allah tetszését keresve, annak hatalmas jutalmat adunk

    Verse 115

    Aki viszont ellenkezik a Küldöttel (Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget), azt követően, hogy világossá vált a számára az Igaz Útmutatás és nem a hívők Útját követi, annak azt adjuk barátul, akit ő választott barátul. A Pokolban fogjuk égetni. Milyen rossz sors ez

    Verse 116

    Bizony Allah nem bocsátja meg azt, hogy társítsanak Mellé. Ám megbocsátja azt, ami ezen kívül van annak, akinek akarja. Aki társít Allah mellé, az bizony messze vivő tévelygésben van

    Verse 117

    Bizony Mellette csak nönemű lényekhez! fohászkodnak. Bizony csak a lázadó sátánhoz fohászkodnak

    Verse 118

    Allah megátkozta. És mondta (a gonosz): ..Bizony el fogok venni a szolgáid közül egy bizonyos részt

    Verse 119

    És bizony tévelygésbe fogom vezetni őket és vágyakat fogok bennük ébreszteni és meg fogom Parancsolni nekik, hogy állatok fülét vágják le. És meg fogom parancsolni nekik, hogy változtassák meg Allah. teremtését!" Aki a sátánt választja támogató barátul, Allah helyett, az bizony nyilvánvaló veszteséget fog szenvedni

    Verse 120

    Ígérget nekik s vágyakat sugall nekik. Ám a sátán csak csalóka dolgokat ígér nekik

    Verse 121

    Ezeknek a Pokol lesz a lakóhelyük és nem lelnek majd abból menekülést

    Verse 122

    Ám azok, akik hisznek és jótetteket cselekszenek, azokat olyan kertekbe vezetjük majdan be, amelyek alatt folyók folynak, örökkön abban fognak időzni. Ez Allah ígérete, igazságként. És ki lehet igazabbat szóló Allah-nál

    Verse 123

    Ez nem a ti vágyaitok szerint s nemis a Könyv Népének vágyai szerint történik így! Aki rosszat tesz, az aszerint jutalmaztatik. Nem talál az Allah helyett támogatót, vagy segítőt

    Verse 124

    Aki pedig kegyes dolgokat cselekszik, akár féri, akár nő és ő hívő, azok a Paradicsomba léphetnek be. És ott annyi jogtalanságot sem fognak elszenvedni mint a datolyamagon lévő hasíték

    Verse 125

    És ki jobb a vallást tekintve, mint az, aki arcát aláveti Allah-nak és jóravaló kegyes, és Ibrahim (Ábrahám) vallását követi hanif- ként. Allah /dráhim-ot (Ábrahámot) barátjául" fogadta

    Verse 126

    Allah-é minden, ami az egekben és minden, ami a földön van. Allah mindent átfog

    Verse 127

    (Vallásjogi) Tanácsot fognak kérni tőled a nőkről. Mondd: Allah fog hírt adni nektek róluk és az, ami a Könyvben recitáltatik nektek, a női. árvákról, akiknek nem adjátok meg azt, ami megíratott a számukra, És akiket szeretnétek feleségül venni. És a gyenge gyermekekről is és arról, hogy az árvákkal igazságosan bánjatok. És akármi jót is tesztek arról Allah-nak tudomása van

    Verse 128

    Ha egy asszony attól fél, hogy a férje rosszul bánik vele, vagy elfordul tőle, abban az esetben nem tekinthető bűnüknek, ha egymás között békés megegyezésre jutnak. A békés megegyezés jobb! A lelkek hajlamosak a kapzsiságra. Ám ha jóravalók vagytok és istenfélők (az jobb!). Arról, amit ti tesztek Allah-nak tudomása van

    Verse 129

    Ti nem lesztek képesek arra, hogy igazságosak legyetek az asszonyokkal, még ha igyekeztek is. Ne forduljatok ám el teljes elfordulással és ne hagyjátok őket bizonytalanságban! Ha békés megegyezésre tudtok jutni és istenfélők vagytok Allah Megbocsátó és Irgalmas

    Verse 130

    Ha ők ketten elválnak, Allah mindkettőt kárpótolni fogja az Ő végtelen jóságában. Allah a mindent körülölelő, Bölcs

    Verse 131

    Allah-é minden, ami az egekben és a földön van. Bizony meghagytuk azoknak, akiknek az Írás adatott előttetek és nektek is, hogy féljétek Allah-hot. És ha hitetlenek vagytok (az nincs Allah ártalmára). Hiszen minden, ami az egekben és a földön van az Allah-é, Allah nem szorul semmire, Ő az Áldott

    Verse 132

    Allah-é minden, ami az egekben és a földön van. Ő elégséges gondoskodó

    Verse 133

    Ha akarja, akkor elpusztít benneteket, ó, emberek. És másokat hoz elő. Allah képes erre

    Verse 134

    Aki az evilági élet jutalmát akarja, Allah-nál van az evilági élet és a Túlvilág jutalma. Allah Halló és Látó

    Verse 135

    Ó, ti, aki hisztek! Legyetek szilárdan igazságosak, ha tanúkként álltok Allah előtt, még ha magatok ellen, vagy a szülök ellen, rokonok ellen (tanúskodtok is), vagy gazdag, avagy szegény ellen. Allah inkább jogosult velük szemben. Ne kövessétek a vágyat, hogy általa letérjetek. Ha elferdítitek (a tanúságot), avagy elfordultok, úgy Allah tudással bír arról, amit ti tesztek

    Verse 136

    Ó, ti, akik hisztek! Higgyetek Allah-ban és az Ő Küldöttében (Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) és a Könyvben, amit lebocsátott a Küldöttének és a Könyvben, amit már korábban lebocsátott. Aki hitetlen Allah-hal szemben és az Angyalaival, Könyveivel, Küldötteivel és az Utolsó Nappal szemben, az bizony messze vivő tévelygésben tévelyeg

    Verse 137

    Bizony azok, akik hittek majd hitetlenekké váltak, majd újra hittek, majd pedig újra hitetlenekké lettek, majd pedig hitetlenségükben növekedtek, azoknak Allah nem bocsáthat meg. És nem vezérli őket az Úton

    Verse 138

    Tudasd a képmutatókkal, hogy nekik fájdalmas büntetés jár

    Verse 139

    Akik a hitetleneket fogadják barátaikul a hívők helyett. Talán náluk hatalmat vágyakoznak? A hatalom mind Allah-é

    Verse 140

    Hiszen már kinyilatkoztatta nektek a Könyvben: Ha halljátok, hogy Allah Jeleiben hitetlenkednek, vagy gúnyt űznek azokból, úgy ne üljetek le velük, míg más beszédbe nem kezdenek. Hiszen ekkor hasonlók lennétek hozzájuk. Allah bizony összegyűjti a képmutatókat és a hitetleneket a Pokolban, mindegyikőjüket

    Verse 141

    Akik kutatva figyelnek benneteket. Ha nektek győzelem jut Allah-tól, azt mondják: . Vajon mi nem voltunk veletek?" Ha azonban a hitetleneknek jut részesedés, akkor azt mondják: ,. Vajon nem kerekedtünk-e fölétek és nem védtünk a hívőkkel szemben." Allah ítélkezni fog felettük a Feltámadás Napján. És Allah nem fog a hitetleneknek a hívőkkel szemben utat adni

    Verse 142

    Bizony a képmutatók meg akarják csalni Allah-ot, ám Ő csalja meg öket. Ha az imához állnak fel, lustán állnak, csak azért (állnak oda, hogy) az emberek lássák. Csak kevéssé emlékeznek meg Allah-ról

    Verse 143

    Ingadoznak aközött. Sem ezekhez, sem azokhoz (nem tartozva). És akit Allah tévelygésbe vitt, annak nem fogsz utat találni

    Verse 144

    Ó, ti, akik hisztek! Ne fogadjátok a hitetleneket barátaitokul a hívők helyett. Vajon nyilvánvaló hatalmat akartok adni Allah-nak magatok ellen

    Verse 145

    Bizony a képmutatók" a Tűz legmélységesebb mélyén lesznek. És nem találsz nekik segítőt

    Verse 146

    Kivéve azokat, akik megbánást mutatnak, s megjavulnak és Allah- hoz ragaszkodnak és a vallásukat őszintén Allah-nak szentelik, ők a hívőkkel lesznek. És Allah a hívőknek hatalmas jutalmat ad

    Verse 147

    Mit tenne Allah a ti büntetésetekkel (miért büntetne), ha hálásak vagytok és hisztek. Allah Hálás és Tudó! Guz" 6. Hizbi

    Verse 148

    Allah nem szereti a hangosan kinyilvánított rosszat, kivéve azét, aki jogtalanságot szenvedett el. Allah Halló és Tudó

    Verse 149

    Ha bármi jót megmutattok, vagy elrejtitek azt, vagy elnéztek valami rosszat. Allah Megbocsátó és mindenre képes

    Verse 150

    Bizony azok, akik hitetlenek Allah- hal szemben és az Ő Küldötteivel szemben és különbséget akarnak. tenni Allah és a Küldöttei között és azt mondják: ,. Hiszünk egyik részében, ám nem hiszünk más részeiben." E között akarnak maguknak utat találni

    Verse 151

    Ők az igazi hitetlenek. Mi a hitetleneknek megalázó büntetést készítettünk elő

    Verse 152

    Ám azok, akik hisznek Allah-ban és a Küldötteiben és nem tesznek különbséget közöttük (a Küldöttek között), azoknak megadjuk a jutalmukat. Allah Megbocsátó és Irgalmas

    Verse 153

    A Könyv Népe azt kéri tőled, hogy bocsáttass le rájuk egy könyvet az Égből. Ám Müsa-tól (Mózestől) még ennél nagyobbat kértek. És mondták: , Mutasd meg nekünk Allah-ot világosan!" A mennykő sújtotta őket a bűnükért. Majd megragadták a tehenet, azt követően, hogy a világos bizonyítékok elérkeztek hozzájuk. Am Mi elnézőek voltunk velük. És Műsa-nak (Mózesnek) nyilvánvaló hatalmat adtunk

    Verse 154

    És felemeltük fölöttük a Hegyet, a szerződésük következtében. És mondtuk nekik: Lépjetek be az ajtón leborulva." És mondtuk nekik: ..Ne kövessetek el túlkapást a szombattal kapcsolatban!" Szigorú egyezséget kötöttünk velük

    Verse 155

    És mivel megszegték az egyezségüket és Allah jeleiben való hitetlenségük miatt és amiatt, hogy megölték a Prófétákat jogtalanul és azért mert azt mondták: , A mi szívünket borító takarja", Igen! Allah pecsétet helyezett arra a hitetlenségük miatt. Csak kevesen hisznek közülük

    Verse 156

    És hitetlenségük miatt és mert Máriát hatalmas rágalommal illették

    Verse 157

    És mert azt mondták: ..Mi megöltük a Messiást, Jézust, Mária fiát, Allah Küldöttét." Ám valójában nem ölték meg és nem feszítették keresztre. Ám egy hasonmás adatott nekik. Akik között őt illetően nézetkülönbség van, azok kétségben vannak felőle. Nem rendelkeznek ők róla tudással, csak a gondolatot követik. Ám bizonyos, hogy őt (Jézust. béke reá!) nem ölték meg

    Verse 158

    Ellenkezőleg Allah felemelte őt magához. Allah Hatalmas és Bölcs

    Verse 159

    A Könyv Népe bizony hisz benne- a halála (Jézusé) előtt. A Feltámadás Napján tanú lesz ellenük

    Verse 160

    És azok bűne miatt, akik a zsidó vallást követték, megtiltottuk nekik a jó dolgokat, amelyek megengedettek voltak. És azért mert sokakat eltérítettek Allah Útjától

    Verse 161

    És azért mert az uzsorát habzsolták, holott attól eltiltattak. És mert az emberek javait hamis dolgokra pocsékolták el. És Mi fájdalmas büntetést készítettünk elő a közülük való hitetleneknek

    Verse 162

    Ám a tudásban szilárdak közülük, és a hívők, akik hisznek abban, ami kinyilatkoztatott neked (Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) és abban, ami előtted bocsáttatott le és elvégzik az imát és megadják a szegény-adót és hisznek Allah- ban és a Végső Napban- nekik hatalmas jutalmat fogunk adni

    Verse 163

    Mi bizony sugalltunk (kinyilatkoztattunk) neked!" (Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget), ahogyan sugalltunk (kinyilatkoztattuk) NíA-nak (Noé-nak) és az utána következő Prófétáknak és sugalltuk I[brahtm- nak (Ábrahámnak), Isma"il-nak, Ishág-nak, Yagüb-nak s a törzseknek és Jézusnak, Ayyűb-nak, Yünus-nak, Hárün-nak, Sulaymán- nak (Salamon). És Dáwud-nak" (Dávid) egy zsoltárt adtunk

    Verse 164

    Némely küldöttekről már beszéltünk neked ezelőtt, ám némely küldöttről nem beszéltünk neked. És Allah szólva szólt Misa-hoz (Mózeshez)

    Verse 165

    Küldöttek, akik örömhír hozókként és intőkként jöttek, hogy az embereknek ne lehessen Allah-hal szemben érvük a küldöttek után. Allah Hatalmas és Bölcs

    Verse 166

    Ám Allah tanúsítja azt, amit (a Korán) lebocsátott neked (Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget), az Ő tudásával küldetett az le és az angyalok is tanúsítják. Allah elégséges tanú

    Verse 167

    Bizony azok, akik hitetlenkednek És elfordítanak Allah Útjától, azok messze vivő tévelygésben tévelyegnek

    Verse 168

    Bizony azok, akik hitetlenkednek És bűnöket követnek el, azoknak Allah nem bocsáthat meg és nem "vezérelheti őket az Útra

    Verse 169

    Kivéve a Pokolba vezető útra, örökkön abban fognak időzni. Ez Allah számára könnyű

    Verse 170

    Ó, emberek! A Küldött (Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) immár eljött hozzátok az Igazsággal az Uratoktól. Higgyetek! Ez jobb nektek. Ám ha hitetlenkedtek, Allah-é minden, ami az egekben és a földön van. Allah Tudó és Bölcs

    Verse 171

    Ó, Könyv Népe! Ne kövessetek el túlkapást a vallásotokban! És Allah-ról csak az igazat mondjátok! Jézus, a Messiás, Mária fia, csupán Allah küldötte, és az Ő szava! , amit Máriára vetett és a belőle származó lélek. Higgyetek Allah-ban és a Küldötteiben! És ne mondjátok: .. Három!" Hagyjátok abba! Ez jobb nektek. Bizony Allah az egyetlen isten- magasztaltassék! Mennyire felette áll Ő annak, hogy fia legyen Neki. Övé minden, ami az egekben és a földön van. Allah elégséges segítő

    Verse 172

    A Messiás soha nem fogja megalázónak tartani, hogy Allah szolgája legyen és a közellévő Angyalok sem. Aki megalázónak tartja az Ő szolgálatát az öntelt gőgös. Ám Ő mindenkit Magához fog összegyűjteni

    Verse 173

    Ám azok, akik hisznek és jótetteket cselekszenek, azoknak teljes jutalmat ad és az Ő túláradó kegyelméből még hozzá is tesz. Ám azokat, akik lealázónak tartják (az Ő szolgálatát) és gögösek, azokat fájdalmas büntetéssel bünteti meg. Nem találnak ők maguknak Allah helyett sem támogatót, sem segítőt

    Verse 174

    Ó, emberek! Világos bizonyíték jött el immár hozzátok az Uratoktól. És nyilvánvaló fényt (ezt a Koránt) bocsátottunk le nektek

    Verse 175

    Ami azokat illeti, akik hisznek Allah-ban, és Hozzá ragaszkodnak, azokat a Tőle származó Irgalomba és túláradó Kegyelmébe (a Paradicsom) lépteti be. És az Egyenes Úton vezérli őket Magához

    Verse 176

    (Vallásjogi) Tanácsot fognak kérni tőled! Mondd: , Allah fog feleletet adni nektek a kalála-ról . Ha egy férfi meghal és nincs gyermeke, ám van egy leány testvére, a leánytestvérnek a fele jár annak, amit hátrahagyott. A fiútestvér is örökölhet tőle (lánytestvér) ha nincs neki gyermeke. Ha két leánytestvér van, akkor nekik a kétharmada jár annak, amit hátrahagyott. Ha ök testvérek férfiak és nők is, abban. az esetben a férfinak kétszer annyi jár, mint a nőnek. Allah megvilágosítja nektek, nehogy eltévelyedjetek, Allah-nak mindenről tudása van

    Unexpected Application Error!

    Unexpected token '<', "<!DOCTYPE "... is not valid JSON

    SyntaxError: Unexpected token '<', "<!DOCTYPE "... is not valid JSON