Back to Languages
Hungarian - Chapter 69
Translation by Dr. Ahmed Abdel Rahman Okfat Tashaab
Verse 1
A Megvalósuló (al-Hággatu, szintén a Feltámadás Napjának egyik neve)
Verse 2
Mi a Megvalósuló
Verse 3
Mi tudatja veled, hogy mi a Megvalósuló
Verse 4
Tamüd és" Ad hazugságnak nyilvánította a katasztrófát
Verse 5
Tamüd a tágiya-ban (a mindent elnémító borzalmas kiáltás, vagy rengés) pusztíttatott el
Verse 6
Ami pedig "4d-ot illeti, ők pedig a jeges, zúgó szélben pusztítattak el
Verse 7
(Az ítéletidőnek a Magasztos Allah) Hét éjszaka és nyolc napon át tartó folyamatos hatalmat adott felettük. Láthattad volna az embereket, amint földre borulnak és olyanok lesznek, mint a kiszáradt pálmák törzsei
Verse 8
Találsz-e közülük egyet is, aki megmaradt
Verse 9
És a Fáraó, és azok is, akik előtte voltak, és a fejük tetejére állított városok (al-mu tafikatu, Lót népe városának lakói) bűnt követtek el
Verse 10
Szembeszegültek az Uruk Küldöttével, így Ő pedig növekvő büntetéssel sújtotta őket
Verse 11
Bizony, amikor a víz kilépett medréből (Noé özönvizekor) , egy haladó bárkára vittünk benneteket (emberek)
Verse 12
Azért, hogy intéssé tegyük ezt a számotokra és minden figyelő fül megérthesse
Verse 13
És midőn megfúvatik a Kürt egy fújással (az első alkalommal)
Verse 14
És midőn elmozdíttatik a Föld és a hegyek (a helyeikről) és minden porrá omlik egyetlen csapással
Verse 15
Azon a Napon bekövetkezik a Bekövetkező (al-Wágr atu)
Verse 16
Kettészakad az ég és bizony azon a Napon törékeny lesz
Verse 17
Az Angyalok annak a szélein lesznek. Azon a Napon Urad Trónusát nyolcan hordozzák maguk fölött
Verse 18
Azon a Napon elővezettettek (az Ítéletre) és egyetlen egy titok sem marad rejtve
Verse 19
Az, akinek írása a jobbjába adatott, így szól: , Íme, olvassátok az írásomat
Verse 20
Én tudtam (bizonyos tudással), hogy a Számadással szembesülni fogok
Verse 21
És ő ott elégedettséggel telt életben lesz
Verse 22
Magasan lévő Kertben (a Paradicsomban)
Verse 23
Amelynek gyümölcsei mélyen alácsüngők (kézzel könnyen elérhetők)
Verse 24
Egyetek és igyatok egészséggel azért, amit ti előreküldtetek a magatok számára a korábbi napokban
Verse 25
Ámaz, akinek az írása a baljába adatik, az így szól: .Ó, bárcsak meg se kaptam volna az írásomat
Verse 26
És bárcsak ne tudnám, mi is a Számadásom
Verse 27
És bárcsak a halál lett volna a vég
Verse 28
Nem segít rajtam a vagyonom
Verse 29
Hatalmam! elenyészett
Verse 30
(Az mondatik:) .Ragadjátok meg és bilincseljétek meg
Verse 31
Majd a Pokol tüzében égessétek
Verse 32
Aztán hetven könyök hosszú láncra verjétek
Verse 33
Mert nem hitt a Hatalmas Allah- ban
Verse 34
És nem buzdított a szegények táplálására
Verse 35
A mai Napon, nincs hát barátja itt
Verse 36
Sem étele, csak a genny
Verse 37
Csak a bűnösök esznek abból
Verse 38
De nem! Arra esküszöm, amit láttok
Verse 39
És arra is, mit nem láttok
Verse 40
Ez bizony egy nemes Küldött szava! (amit Allah-tól hozott el)
Verse 41
Nem költő szavai ezek! Bizony kevéssé hisztek ti
Verse 42
És nem jós szava ez! Bizony kevéssé hallgattok az intésre
Verse 43
Kinyilatkoztatás ez a Világok Urától
Verse 44
Ha meséket, kitalált történeteket szött volna (Muhammad - Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) Ellenünk (a Magasztos Allah ellen)
Verse 45
Bizony megragadtuk volna őt a jobbjánál fogva
Verse 46
Majd pedig elvágtuk volna az ütöerét
Verse 47
És nincs köztetek senki, aki ezt megakadályozhatta volna
Verse 48
Intés ez az istenfélők számára
Verse 49
Ám tudjuk, hogy vannak közöttetek olyanok, akik hazugságnak tartják ezt
Verse 50
Bizony szomorú vég vár a hitetlenekre
Verse 51
Bizony ez (a Korán) maga a nyilvánvaló bizonyosság Igazsága
Verse 52
Magasztald hát a te Hatalmas Urad Nevét